Az esküvői dekorációs elemek ll.

Az esküvői dekorációs elemek l. részben már mutattunk egy frappáns, gyorsan és könnyen megvalósítható esküvői dekoráció elemet.

Ebben a második részben egy újabb ötlettel rukkolunk elő! Reméljük ezt is hasznosnak találjátok majd, és minél többen elkészítitek. Most a romantikus asztal jegyében a gyertyák lesznek a terítéken. Azok pedig a lehető legstílusosabban felhasználva az dekoráció részeként

A hozzávalók egyszerűen beszerezhetőek lesznek. Csupán a gyertyákat vagy mécseseket kell megvásárolni nagy tételben.

Illetve begyűjteni rokonoktól, családtagoktól az üres bébi ételes, mustáros, lekváros üvegeket. Kisebb és akár nagyobb méretben is érdemes üvegeket választanunk. Emellett pedig barkács boltból vagy papír-írószer üzletből kell beszerezzünk tetszőleges színű vastagabb, erős drótot.

Ha ezt a három hozzávalót rendelkezésünkre áll már csak a drótok fonása, üveg köré tekerése van hátra. Először az üveg nyakára vágjunk le egy megfelelő hosszúságú drótot amely körbe ér rajta. A két végét kézzel, vagy egy fogó segítségével fonjuk össze. Végül tegyünk egy kis fogantyút a karikával rendelkező üvegünkre.

Vágjunk egy olyan hosszúságú drót darabot amilyen hosszú fülre van szüksége a gyertyának. A két végét pedig az előzőleg üvegre rögzített karikához kötözzük. Ahogyan a mellékelt képen is látszik, hasonló végeredményt kapunk. A drót szálakat körbe tekerhetjük rafiával, spárgával de ragasztópisztollyal csipkével is bevonhatjuk az üvegcséket. Sőt, még apró selyem virág fejeket is el tudok képzelni, picit vintage stílust idézve.