Sztár eljegyzések 2019-ben

Még csak az év fele telt el, de úgy tűnik 2019-ben zsong az eljegyzési láz, ugyanis jó sok sztár ujjára került gyűrű. Az esküvőszervezők tehát nem maradnak munka nélkül Heidi Klumék esküvője után sem. Nézzük, kik házasodnak össze a közeljövőben!

Hilary Duff and Matthew Koma

A Younger című sorozat sztárjának kezét májusban kérték meg. A hírt Instagramon osztották meg, Matthew pedig ezt írta a képhez: ” Megkértem a legjobb barátom kezét.” A pár első babája tavaly októberben született meg. 🙂

Sztár eljegyzés

Katy Perry and Orlando Bloom

Katy Perry és Orlando Bloom is célba érni látszik. Eljegyzésük történetét Katy osztotta meg a közönséggel. Azt mondta, hogy Valentin napon történt, épp vacsorázni  szerettek volna egy étteremben, de látta a párján, hogy nagyon izgul. A lánykérés végül egy helikopteren történt meg, azonban nem ment minden éppen terv szerint. Mikor Orlando megpróbálta előhúzni zsebéből a gyűrűt az beszorult, így ahogy kirántotta, leverte a pezsgőt, ami összetört. Szerencsére Katy mindezek ellenére is igent mondott és a végállomásukon a barátok és családtagok várták őket, valamint rengeteg gyönyörű virág.

Katy Perry Orlando Bloom

Jennifer Lawrence and Cooke Maroney

Az Oscar díjas színésznő 2017-ben találkozott először Cooke Maroney-val. Állítólag ez szerelem volt első látásra. Cooke Februárban kérte meg a gyönyörű színésznő kezét egy hatalmas gyémánt gyűrűvel.

Jennifer Lawrence Cooke Maroney

Sarah Hyland and Wells Adams

A Modern család színésznőjének júliusban húztak gyűrűt az ujjára. A lánykérés egy gyönyörű tengerparton történt. Sarah és Wells 2017 óta alkotnak egy párt.

Tóth Gabi és Krausz Gábor

Az énekesnő és a Konyhafőnökből is ismert séf kapcsolata új szintre lépett, ugyanis áprilisban eljegyezték egymást. Azóta azonban újabb örömhírt is megosztottak, ugyanis a pár első közös gyermekét várja. 🙂

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A legbiztosabb IGEN amit valaha mondhattam! #mátkádlettemszerelmem ❤️😭🙌🙏🏻💍👨🏻‍🍳🧒🏼❤️ @gabor.krausz

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,

 

A 2019-es évnek pedig még közel sincs vége, kíváncsian várjuk hány eljegyzésnek lehetünk még szemtanúi ezalatt a pár hónap alatt. 🙂

 

Képek forrása: Pinterest, Instagram